Zászlósúr
A zászlósurak a középkori, 14–16. századi Magyarországon azok a kiterjedt földbirtokkal rendelkező nemesek és főméltóságok voltak, akik vagyonuk vagy hivataluk függvényében, továbbá familiárisaik száma alapján kisebb-nagyobb létszámú katonai csapatot, bandériumot voltak kötelesek az ország védelmére kiállítani, és háború esetén saját zászlajuk alatt a király táborába vezetni. Ők voltak az első igazi bárók ill. országnagyok (veri barones regni).
A zászlósurak csoportjai
A 15. századtól a zászlósurakat két csoportra osztották:[1]
- Nagyobb zászlósurak
- Kisebb zászlósurak:
- királyi és királynéi tárnokmester
- ajtónállómester
- pohárnokmester
- asztalnokmester
- lovászmester
- temesi és pozsonyi ispán
Története
1526 előtt megszűnt a macsói báni cím ill. 1526 után az erdélyi vajda, székely ispán és a szörényi bán címe is. Ugyanakkor a tárnokmester a nagyobb zászlósurak közé lépett előre, a kisebbek között pedig önállósult az udvarmester és a kamarásmester tiszte. 1765-ben a magyar nemes testőrség kapitánya is hozzá sorolódott.[2]
A 17. századtól a kifejezés jobbára már csak azokra a világi vagy egyházi vezetőkre vonatkozott, akik az ország valamely főméltóságát vagy udvari főtisztségét töltötték be. A zászlósurak tagjai voltak a rendi országgyűlés felsőtáblájának, illetve 1867 után a főrendiháznak.
Jegyzetek
Források
- Zászlós urak, in: A Pallas nagy lexikona
- Zászlósúr, in: A magyar nyelv értelmező szótára, VII. köt., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1962, 585.
- ↑ Bán, 1989.: Bán Péter: Zászlósurak. In: U.ő: Magyar történelmi fogalomtár. II. kötet. Gondolat, Budapest, 1989. 262.
- Középkorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap