Still Breathing (Samanta Tīna-dal)

Still Breathing
Adatok
Év2020-as Eurovíziós Dalfesztivál
Ország Lettország
Előadó(k)Samanta Tīna
Nyelvangol
Dalszerző
Szövegíró
Eredmények
ElődöntőElmaradt a verseny
Kronológia
ElőzőThat Night (2019)
KövetkezőThe Moon Is Rising (2021) ►

A Still Breathing (magyarul: Még lélegzem) Samanta Tīna lett énekesnő dala, mellyel Lettországot képviselte volna a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon Rotterdamban. A dal 2020. február 8-án a lett nemzeti döntő, a Supernova alatt megszerzett győzelemmel érdemelte ki a dalversenyen való indulás jogát.[1]

Eurovíziós Dalfesztivál

2020. december 9-én vált hivatalossá, hogy az énekesnő alábbi dala bekerült a Supernova című nemzeti döntő mezőnyébe. A dal először egy előválogatón vett részt, ahol a 26 előadó közül 8-an jutottak tovább.[2] A dal a 2020. február 8-án rendezett döntőben nyerte el az Eurovíziós indulás jogát, ahol a zsűri és a nézői szavazatok együttese alakította ki a végeredményt.[3]

Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt az előzetes sorsolás alapján először a május 14-i második elődöntő második felében adták volna elő, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. A lett műsorsugárzó jóvoltából az énekesnő lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben egy új versenydallal.

Jegyzetek

  1. Latvia chooses Samanta Tīna for Eurovision 2020 (brit angol nyelven). eurovision.tv, 2020. február 8. (Hozzáférés: 2020. február 8.)
  2. Granger, Anthony: Latvia: 28 Songs Go Through To Supernova Auditions Round (brit angol nyelven). Eurovoix, 2019. december 14. (Hozzáférés: 2020. február 8.)
  3. Farren, Neil: Latvia: Samanta Tīna to Eurovision 2020 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2020. február 8. (Hozzáférés: 2020. február 8.)

Külső hivatkozások

  • Dalszöveg (angol nyelven). Genius Lyrics
  • A dal videóklippje. YouTube-videó, Samanta Tina, 2019. november 29.
  • A dal előadása a lett nemzeti döntőben. YouTube-videó, LTV Supernova, 2020. február 8.
Sablon:Lettország az Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Dalok
Sablon:2020-as Eurovíziós Dalfesztivál
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Döntő
Első elődöntő
Második elődöntő
Dalok
Döntő
Első elődöntő
Második elődöntő
  • Eurovízió Eurovízió portál
  • Könnyűzene Könnyűzenei portál