PécsiKe

A 48-as téri dokkolóállomás

A PécsiKe kerékpármegosztó rendszer a közösségi közlekedés új formája, amely Pécsett működik.

Leírása

A hagyományos síkvidéki kerékpármegosztó rendszerrel szemben elektromos kerékpárt alkalmaz a hegyekre és a nehezen közlekedőkre is tekintettel.[1]A rendszert 2019. június 19-én adta át Páva Zsolt polgármester, amely a város hét dokkolóállomásán, egyelőre 70 elektromos rásegítésű biciklivel, amelyek egy teljes feltöltéssel kb. 40 km-es futásteljesítményre képesek. Többféle üzemmódban használható a sportostól a mozgássérülteknek is megfelelőig, ui. lábbal is lehet hajtani. A kölcsönzés bérlettel vagy sms-ben megváltható jeggyel vehető igénybe, az első 30 percig ingyenesen. A jogosultságát plasztikkártyával igazoló szermély a dokkolóállomásról tudja felvenni, és oda is tudja leadni a járművet, amely azonnal tölteni kezdi annak akkumulátorát. Amennyiben nincs egy minimálisan meghatározott töltöttség az akkumulátorban, az állomás nem adja ki a biciklit. Az egyes állomásokon 15-16 dokkolóhely van, hogy ne fordulhasson elő az, hogy nem lehet a kerékpárt leadni. Egyhuzamban minden jármű legfeljebb 24 órán keresztül lehet állomásról leoldva, azután eltűntként kezdik keresni a beépített GPS-jeladója alapján.

Topográfia

  • Állomás neve (dokkolók száma)
    • 1. Ifjúság útja (16 db)
    • 2. Barbakán (15 db)
    • 3. Szepesy Ignác u. (16 db)
    • 4. Kossuth tér (15 db)
    • 5. Búza tér (15 db)
    • 6. 48-as tér (15 db)
    • 7. Zsolnay-negyed (16 db)

Kölcsönzési díjak

A rendszer használatáért fizetendő: bérlet ára + kártyadíj + kölcsönzés díja. A PécsiKe-kártya használatához, a PécsiKe-rendszerhez való hozzáférést biztosító féléves vagy éves bérlet vásárlása szükséges. Az első évben kedvezményes a bérletek díja:

  • Éves bérlet díja 7500 Ft
  • Kedvezményes éves bérlet 6000 Ft
  • Féléves bérlet díja 6000 Ft
  • Kedvezményes féléves bérlet 4800 Ft
  • Havi bérlet díja 1750 Ft
  • Kedvezménes havi bérlet díja 1400 Ft

A PécsiKe-kártya díja 600 Ft

Jegyzetek

  1. Bemutatkozik a PécsiKe, a város új elektromos közbringája pecsma.hu

Források

  • Hivatalos honlap
  • Elindult a PécsiKe, a város új elektromos közbringarendszere, pecsma.hu

További információk

Kapcsolódó szócikkek

  • Pécs Pécs-portál
  • közlekedés Közlekedésportál