Mel Gibson amerikai színész, filmrendező, filmproducer és énekes.
Színészként az 1970-es években debütált a The Sullivans (1976–1983) című ausztrál történelmi drámasorozatban. Mialatt a National Institute of Dramatic Art hallgatója volt Sydneyben, egy kisebb, stáblistán nem feltüntetett szerepet kapott a Nem ígértem neked rózsakertet (1977) című filmben, majd ugyanebben az évben már főszerepben tűnt fel A terror nyara című drámában. Az 1980-as évek elején, az ausztrál filmipar fellendülésével egyidőben vált ismert színésszé: ő formálhatta meg a címszereplőt a Mad Max (1979), a Mad Max 2. (1981) és a Mad Max 3. (1985) című disztópikus akciófilmekben. Az évtized elején játszott még a Gallipoli (1981) című háborús drámában és A veszélyes élet éve (1982) című romantikus filmben. Következő nagyobb szerepe Martin Riggs volt a Halálos fegyver (1987), a Halálos fegyver 2. (1989), a Halálos fegyver 3. (1992) és a Halálos fegyver 4. (1998) című akcióvígjátékokban, Danny Glover oldalán.
1990-ben Franco Zeffirelli Hamletjében vitte filmvászonra a híres dán királyfi alakját. Ez volt az első film, melyet Bruce Daveyvel közösen alapított, Icon Productions nevű filmgyártó cégével készített. Filmrendezőként 1993-ban mutatkozott be egy filmdrámával, Az arc nélküli emberrel. Két évvel később, 1995-ben megrendezte A rettenthetetlen című történelmi drámát, főszereplőként alakítva William Wallace 13. századi skót lovagot. Gibson rendezőként Oscar- és Golden Globe-díjakat nyert a legjobb film kategóriában is Oscar-nyertes művével. Az 1990-es évek második felében és a 2000-es évek elején – egyéb szereplések mellett – feltűnt még a Váltságdíj (1996), a Visszavágó (1999), A hazafi (2000), a Mi kell a nőnek? (2000),A millió dolláros hotel (2000) és a Katonák voltunk (2002) című filmekben is.
Forgatókönyvíróként, filmrendezőként és filmproducerként jegyzi a 2004-es, bibliai témájú A passió című történelmi drámát. Bár a film erőszakos képi világa, illetve egyes bírálói szerint antiszemita felhangjai miatt a kritikusokat megosztotta a mű, magas bevételeivel mégis Gibson legjövedelmezőbb alkotása lett. Két évvel később a maja civilizáció végnapjait elmesélő Apocalypto című történelmi filmet készítette el. A forgatókönyv megírása mellett ismét ő ült a rendezői székbe és producerként is részt vett a munkálatokban. Egy évtizednyi kihagyás után – mialatt szerepelt A sötétség határán (2010), a Machete gyilkol (2013), a The Expendables – A feláldozhatók 3. (2014) és Az utolsó emberig (2016) című akciófilmekben – a második világháború idején játszódó, életrajzi ihletésű A fegyvertelen katona (2016) című drámával tért vissza filmrendezőként. A mű pozitív kritikákat kapott, a nézőktől és a filmes szakemberektől egyaránt.
Korai filmjeiben több magyar szinkronszínész is kölcsönözte Gibson hangját, az 1990-es évek végétől a leggyakoribb magyar szinkronhangja Sörös Sándor.[1]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Mel Gibson filmography című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a List of awards and Jelölés díjrainations received by Mel Gibson című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
↑ abMel Gibson - adatlap - ISzDb (magyar nyelven). Internetes Szinkron Adatbázis. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
↑ abcdestáblistán nem szerepel
↑ abcmindkét szinkronváltozatban
↑Special Achievement In Filmmaking Archives (angol nyelven). Amerikai Filmkritikusok Szövetsége. [2021. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 4.)
↑'Braveheart' dominates Oscars (angol nyelven). CNN, 1996. március 26. [2003. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 4.)
↑ abMel Gibson (angol nyelven). Golden Globe Awards. [2020. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 4.)