Katonai teherbírási osztályozás

Megengedett MLC-osztályokat jelző tábla, nem téve különbséget kerekes és lánctalpas járművek között
Változó MLC-osztályú járművek jelölésére használt táblák (Bundeswehr, 1983/84)
19-es MLC-osztályú Spähpanzer Luchs
A wormsi Nibelungenbrücke: kerekes járművek MLC 60-as, lánctalpasok MLC 50-es osztályig mindkét irányban egyidejűleg is közlekedhetnek. MLC 90-es osztályig csak egyirányú forgalom engedélyezett. MLC 90-nél magasabb osztályú járművek a hídon nem közlekedhetnek.
Jelentősen eltérő számok egy- illetve kétirányú forgalom esetén
Az „MLC” lehetséges további jelentéseiről lásd: MLC (egyértelműsítő lap).

A katonai teherbírási osztályozás (angolul: Military Load Classification, rövidítve: MLC) vagy MLC-osztályozás a NATO katonai gépjárműveinek súly szerinti osztályozása. Egy jármű MLC-osztálya nagyjából megfelel a jármű amerikai tonnában (short tons) kifejezett tömegének. Ezen kívül a jármű tengelytávolságát, szélességét és magasságát, súlyának eloszlását, illetve sebességét veszik figyelembe az osztályozásnál.[1] Korlátolt terhelhetőségű utak és hidak esetében táblákkal jelzik, hogy azokon mely MLC-osztályú járművek közlekedhetnek.

Járművek megjelölése

A Bundeswehr a 3 tonnánál nehezebb járműveit sorolja MLC-osztályokba. Az 1980-as évek elejéig ennek jelölése sárga körben fekete számjegyekkel történt, azóta fekete körben fehér számjegyekkel, mindig a jármű elején. Olyan járművek esetén, amiknek a tömege jellemzően változatlan, az MLC-osztályt felfestéssel jelölik. Szállításra használt járművek, teherautók esetében cserélhető számjegyeket használnak, vagy krétával jelzik a járművön az aktuális osztályt. Összekapcsolt járművek, például utánfutós teherautók esetében az egyes járművek külön-külön vett osztályát minden jármű jobb oldalán jelzik, ezek összegét pedig a jármű elején tüntetik fel, a „C” (combination) jelzéssel kiegészítve.

A hidak jelölése

A hidegháború alatt a NATO előírásai szerint a hidak előtt kör alakú, sárga táblákat helyeztek ki. Ezek a táblák jelezték az adott híd terhelhetőségét MLC-osztályok szerint. A táblázás során terhelhetőségi szempontból megkülönböztettek kerekes és lánctalpas járműveket, valamint különbséget tettek aszerint, hogy a hídon egy vagy mindkét irányban történik-e közlekedés. Az egyirányú közlekedésben előírás szerint az egyes járművek között legalább 100 láb (kb. 30 m) távolságot kell tartani.

A hidak katonai terhelési osztályainak súlyai a STANAG 2021 szerint (részlet)
osztály Lánctalpasok Kerekes járművek
40 0 36,3 t 0 42,6 t
50 0 45,4 t 0 52,6 t
80 0 72,6 t 0 83,5 t
100 0 90,7 t 104,3 t
120 108,9 t 125,2 t

A hidak katonai közlekedési táblákkal való megjelölése:

  • Közlekedési tábla 5,50 m-nél keskenyebb hidakra (egyirányú forgalom)
    Közlekedési tábla 5,50 m-nél keskenyebb hidakra (egyirányú forgalom)
  • Tábla 5,50 m-nél keskenyebb hidakta (egyirányú forgalom), különbséget téve kerekes és lánctalpas járművek között
    Tábla 5,50 m-nél keskenyebb hidakta (egyirányú forgalom), különbséget téve kerekes és lánctalpas járművek között
  • Tábla 5,50 m-nél szélesebb hidakra (egy- vagy kétirányú forgalom)
    Tábla 5,50 m-nél szélesebb hidakra (egy- vagy kétirányú forgalom)
  • Tábla 5,50 m-nél szélesebb hidakra (egy- vagy kétirányú forgalom), kerekes járművekre
    Tábla 5,50 m-nél szélesebb hidakra (egy- vagy kétirányú forgalom), kerekes járművekre
  • Tábla 5,50 m-nél szélesebb hidakra (egy- vagy kétirányú forgalom), lánctalpas járművekre
    Tábla 5,50 m-nél szélesebb hidakra (egy- vagy kétirányú forgalom), lánctalpas járművekre
  • Új típusú, téglalap alakú, szöveges MLC-tábla (2010)
    Új típusú, téglalap alakú, szöveges MLC-tábla (2010)

Jelenlegi helyzet Németországban

2009 óta a német Szövetségi Védelmi Minisztérium (Bundesministerium der Verteidigung) már nem írja elő az utakon és hidakon a megengedett MLC-osztályt jelző táblák kihelyezését;[2] ugyanakkor a korábban kihelyezett jelzőtáblákat nem kell eltávolítani. Németország újraegyesítése után az új szövetségi államokban a „Kettő plusz Négy”-szerződés értelmében 1995-ig nem szabadott MLC-táblákat kihelyezni, és ez azóta sem történt meg. Az MLC-táblák hiánya az új szövetségi államokban ezért az NDK és NSZK közötti különbségek egyik utolsó közúti megnyilvánulása.

Jegyzetek

  1. John Pike: FM 3-34.343 Appendix B (angol nyelven). (Hozzáférés: 2018. október 30.)
  2. Antonia Kleikamp. Kalter Krieg: Warum die Panzerschilder der Nato verschwinden (2013. november 26.) 

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Militärische Lastenklasse című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

Az MLC-osztályokra vonatkozó követelményeket a NATO Egységesítési Egyezményei (STANAG) rögzítik:

  • STANAG 2010, Military Load Classification Markings.
  • STANAG 2021, Military Load Classification of Bridges, Ferries, Rafts and Vehicles.

További információk:

  • STANAG 2021, Military Load Classification of Bridges, Ferries, Rafts and Vehicles[halott link] Az MLC-osztályokat meghatározó NATO-szabvány (csak a fedőlap, maga a szabvány titkos)
  • Bernd Brandt: Zur Einstufung und Bemessung von Brücken nach STANAG 2021 a Wayback Machine-ben (archiválva 2005. május 24-i dátummal)
  • panzerbaer.de - Tarnanstriche und Markierungen von Fahrzeugen der Bundeswehr - Kennzeichnung der Military Loading Class (MLC)
  • Gulyás András (2002). „Az érvényben levő hídtervezési előírások és a hidak terhelési osztályba sorolása a STANAG 2021 szerint” (magyar nyelven). Műszaki Katonai Közlöny (2002/1–2). (Hozzáférés: 2021. május 3.)