Discantus

A discantus a 12. századi új organumban az a rész, amikor – általában punctus contra punctumban – együtt halad a két, három vagy négy szólam, illetve ez a fajta éneklésmód. Fürgébb, ritmusosabb hatást kelt, mint az organum hagyományos, hosszan elnyúlt tenor vagy cantus fölé énekelt szekciója.

Eredet

Az angol discantus háromhangú párhuzam az első inverziós triászokban. Ez mivel csak 3–5 egymást követő ily hangot tehetett lehetővé, nem különbözött jelentősen a többi discantustól.[1] Gyakran összetévesztik a fauxbourdonnal.[2]

Jegyzetek

  1. ↑ Ernest H. Sanders, Peter M. Lefferts.szerk.: Stanley Sadie, John Tyrrell: Discant: II. English Discant, The New Grove Dictionary of Music and Musicians, second, London: Macmillan Publishers (2001) 
  2. ↑ Sylvia W. Kenney (1959. január). „'English Discant' and Discant in England”. Musical Quarterly 45 (1), 26–48. o.  , hivatkozások: 26. és 41. oldal.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Descant című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

  • Bokor József (szerk.). Discantus, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2024. április 14. 
  • középkor Középkorportál
  • zene Zeneportál