Basketball Association of America
|
|
Győztes | Minneapolis Lakers |
Adatok |
Sportág | kosárlabda |
Résztvevők | 16 |
Ország | Amerikai Egyesült Államok Kanada |
Alapítva | 1946. június 6. |
Megszűnt | 1949. augusztus 3. |
A Basketball Association of America (BAA) egy profi kosárlabdaliga volt az Egyesült Államokban és Kanadában, 1946-ban alapították. A harmadik szezonját követően a BAA-be beolvadt a National Basketball League (NBL) és együtt megalapították a National Basketball Association-t (NBA).[1]
A Philadelphia Warriors nyerte meg az első bajnoki címet 1947-ben, majd a Baltimore Bullets és a Minneapolis Lakers volt sikeres. A BAA csapataiból hat a mai napig is játszik az NBA-ben, ezek közül három alapító tag volt 1946-ban. Az első BAA-szezonban 11 csapat játszott, amelyből négy megszűnt a második előtt. A hivatalos NBA statisztikáknak és történetnek csak azokat tekintik részének, akik az NBL és a BAA után játszottak az NBA-ben is több, mint egy szezont.[2][3]
Az NBA a BAA történetét sajátjának tekinti. 1996-ban ünnepelték például a National Basketball Association 50. évfordulóját.[4]
Győztesek
Év | Nyugati döntős | Edző | Eredmény | Keleti döntős | Edző | Forrás |
1947 | Chicago Stags (1) (1, 0–1) | Harold Olsen | 1–4 | Philadelphia Warriors (2) (1, 1–0) | Eddie Gottlieb | [5] |
1948 | Baltimore Bullets (2) (1, 1–0) | Buddy Jeannette | 4–2 | Philadelphia Warriors (1) (2, 1–1) | Eddie Gottlieb | [6] |
1949 | Minneapolis Lakers (2) (1, 1–0) | John Kundla | 4–2 | Washington Capitols (1) (1, 0–1) | Red Auerbach | [7] |
Csapatok
^ | Olyan csapatot jelöl, amely mai napig aktív az NBA-ben |
Csapat | Város | Aktív évek | Szezonok száma | Győzelem-vereség arány | % | Rájátszások | Bajnoki címek |
BAA Buffalo | Buffalo, New York | Soha nem játszott | 0 | 0–0 | nincs | 0 | 0 |
BAA Indianapolis | Indianapolis, Indiana | Soha nem játszott | 0 | 0–0 | nincs | 0 | 0 |
Baltimore Bullets | Baltimore, Maryland | 1947–49 | 2 | 57–51 | .528 | 2 | 1 |
Boston Celtics^ | Boston, Massachusetts | 1946–49 | 3 | 67–101 | .399 | 1 | 0 |
Chicago Stags | Chicago, Illinois | 1946–49 | 3 | 105–64 | .621 | 3 | 0 |
Cleveland Rebels | Cleveland, Ohio | 1946–47 | 1 | 30–30 | .500 | 1 | 0 |
Detroit Falcons | Detroit, Michigan | 1946–47 | 1 | 20–40 | .333 | 0 | 0 |
Fort Wayne Pistons^ | Fort Wayne, Indiana | 1948–49 | 1 | 22–38 | .367 | 0 | 0 |
Indianapolis Jets | Indianapolis, Indiana | 1948–49 | 1 | 18–42 | .300 | 0 | 0 |
Minneapolis Lakers^ | Minneapolis, Minnesota | 1948–49 | 1 | 44–16 | .733 | 1 | 1 |
New York Knickerbockers^ | New York City, New York | 1946–49 | 3 | 91–77 | .542 | 3 | 0 |
Philadelphia Warriors^ | Philadelphia, Pennsylvania | 1946–49 | 3 | 90–78 | .536 | 3 | 1 |
Pittsburgh Ironmen | Pittsburgh, Pennsylvania | 1946–47 | 1 | 15–45 | .250 | 0 | 0 |
Providence Steamrollers | Providence, Rhode Island | 1946–49 | 3 | 46–122 | .274 | 0 | 0 |
Rochester Royals^ | Rochester, New York | 1948–49 | 1 | 45–15 | .750 | 1 | 0 |
St. Louis Bombers | St. Louis, Missouri | 1946–49 | 3 | 96–73 | .568 | 3 | 0 |
Toronto Huskies | Toronto, Ontario | 1946–47 | 1 | 22–38 | .367 | 0 | 0 |
Washington Capitols | Washington, D.C. | 1946–49 | 3 | 115–53 | .685 | 3 | 0 |
Eredmények szezononként
1946–47
- Keleti főcsoport
- Nyugati főcsoport
1947–48
- Keleti főcsoport
- Nyugati főcsoport
1948–49
- Keleti főcsoport
- Nyugati főcsoport
All-BAA csapatok
Hivatkozások
- ↑ Editors, History com: NBA is born (angol nyelven). HISTORY. (Hozzáférés: 2021. április 12.)
- ↑ Basketball Association of America League Minutes 1946-49. www.apbr.org. (Hozzáférés: 2021. április 12.)
- ↑ 2012-2013 Official NBA Register. web.archive.org, 2014. március 4. [2014. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 12.)
- ↑ NBA at 50 celebrates legends of league | NBA.com. web.archive.org, 2012. május 22. [2012. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 12.)
- ↑ Warriors Win Inaugural Finals. www.webcitation.org. [2012. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 12.)
- ↑ NBA & ABA Champions (angol nyelven). Basketball-Reference.com. [2019. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 12.)
- ↑ Mikan, Lakers Begin Championship Run. www.webcitation.org. [2012. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 12.)
- ↑ NBA.com: All-NBA Teams. web.archive.org, 2008. szeptember 17. [2012. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 12.)
Források
- NBA History
- HoopsOnline - BAA
|
---|
Keleti főcsoport | Nyugati főcsoport | | | | | | | |
|
Évenkénti események | |
---|
Díjak | |
---|
Listák | |
---|
Egyéb | |
---|
Elődök, egyesült ligák | - NBL (1937–1949)
- BAA (1946–1949)
- ABA (1967–1976)
|
---|
Elnökök, biztosok | |
---|
- Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap