Írország a Junior Eurovíziós Dalfesztiválokon

Írország
Adatok
Műsorsugárzó
Nemzeti válogatóJunior Eurovision Éire (2015–2019, 2021–)
Részvételek és eredmények
Részvételek7
Első részvétel2015
Legjobb eredmény4. (2022)
Legrosszabb eredményutolsó (2023)
Összpontszám 2003 óta527 (19.)
Külső hivatkozások
HonlapÍrország profilja a junioreurovision.tv-n
Sablon • Wikidata • Segítség

Írország eddig hét alkalommal vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az ír műsorsugárzó a TG4, amely 2007-ben lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 2015-ben csatlakozott a versenyhez.[1]

Története

Évről évre

Írország a 2015-ös Junior Eurovíziós Dalfesztiválon vett részt először. Első indulójuk Aimee Banks volt, aki Réalta na Mara című dalával a tizenkettedik helyezett lett. A következő évben végeztek először a legjobb tíz között, szám szerint tizedikek lettek. Ezután egymás után kétszer, 2017-ben és 2018-ban is tizenötödikek lettek, amely az ország legrosszabb eredményének számít. 2019-ben tizenkettedikként zárták a versenyt.

A következő évben a Covid19-pandémia miatt bevezetett utazási korlátozásokra és a verseny megrendezése körül kialakult bizonytalanságra hivatkozva visszaléptek a versenytől, de 2021-ben visszatértek.[2] [3] Ekkor ismét utolsó előttiek lettek, csak úgy, mint 2017-ben, viszont ezúttal kevesebb pontot gyűjtöttek össze. A zsűri szavazáson egyedül Olaszországtól kaptak pontot. 2022-ben érték el eddigi legjobb helyezésüket Sophie Lennonnak köszönhetően, amely a negyedik helynek felel meg.

Nyelvhasználat

Írország eddigi hét versenydala közül hat teljes egészében ír nyelvű volt, egy ír és angol kevert nyelvű volt. Legelső daluk tartalmazott egy kifejezést latinul, míg 2021-es daluk tartalmazott egy kifejezést francia nyelven és egy többször ismételt mondatot angol nyelven is.

Nemzeti döntő

Írország nemzeti válogatója a Junior Eurovision Éire, és az ország debütálása óta minden alkalommal ennek segítségével választották ki indulójukat. Abban az évben, amikor Írország nem vett részt a nemzetközi versenyen, nem rendezték meg.

2015 és 2018 között minden évben négy elődöntőt és egy döntőt rendeztek, míg 2019-ben négy válogatóműsorból, egy elődöntőből és a nagy döntőből állt a válogató. A műsor alatt csak a zsűri döntött az eredményekről, az adásokat pedig előre felvették és egy későbbi időpontban sugározták.

Résztvevők

Év Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám
2015 Aimee Banks Réalta na Mara A tenger csillaga 12. 36
2016 Zena Donnelly Bríce ar Bhríce Tégláról téglára 10. 122
2017 Muireann McDonnell Súile Glasa Zöld szemek 15. 54
2018 Taylor Hynes IOU 15. 48
2019 Anna Kearney Banshee 12. 73.
2021 Maiú Levi Lawlor Saor Szabad 18. 44
2022 Sophie Lennon Solas Fény 4. 161
2023 Jessica McKean Aisling Álom 16. 42
2024

Szavazástörténet

2015–2023

Írország a következő országoknak adta a legtöbb pontot a döntőben:

Hely Ország Pont
1.  Olaszország 45
2.  Lengyelország 41
3.  Grúzia 40
4.  Franciaország 35
5.  Albánia 33
6.  Örményország 31
7.  Ukrajna 28
8.  Észak-Macedónia 25
9.  Fehéroroszország 25
10.  Hollandia 24

Írország a következő országoktól kapta a legtöbb pontot a döntőben:

Hely Ország Pont
1.  Málta 30
2.  Olaszország 28
3.  Ukrajna 21
4.  Szerbia 18
5.  Lengyelország 18
6.  Franciaország 16
7.  Portugália 14
8.  Ausztrália 13
9.  Hollandia 11
10.  Kazahsztán 10

Írország még sosem adott pontot a döntőben a következő országoknak: Észtország, Izrael, Montenegró, San Marino és Wales

Írország még sosem kapott pontot a döntőben a következő országoktól: Azerbajdzsán, Észtország, Fehéroroszország, Izrael, Montenegró és Németország

Háttér

Év Rendező Kommentátor Pontbejelentő
2015 bolgár Szófia Stiofán Ó Fearail és Caitlín Nic Aoidh Anna Banks
2016 máltai Valletta Eoghan McDermott Andrea Leddy
2017 grúz Tbiliszi Walter McCabe
2018 fehérorosz Minszk Mícheál Ó Ciaraidh és Sinéad Ní Uallacháin Alex Hynes
2019 lengyel Gliwice Sinéad Ní Uallacháin Leo Kearney
2020 lengyel Varsó Nem vettek részt és nem közvetítették a versenyt
2021 francia Párizs Louise Cantillon Reuben Levi Hackett
2022 örmény Jereván Sinéad Ní Uallacháin Holly Lennon
2023 francia Nizza Louisa McKean
2024 spanyol Madrid

Galéria

  • Aimee Banks Szófiában (2015)
    Aimee Banks Szófiában (2015)
  • Zena Donnelly Vallettán (2016)
    Zena Donnelly Vallettán (2016)
  • Taylor Hynes Minszkben (2018)
    Taylor Hynes Minszkben (2018)
  • Anna Kearney Gliwicében (2019)
    Anna Kearney Gliwicében (2019)

Lásd még

Források

  1. Ireland to début at Junior Eurovision 2015! (angol nyelven). junioreurovision.tv, 2015. március 23.
  2. Farren, Neil: Ireland: Withdraws from Junior Eurovision 2020 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2020. augusztus 4.
  3. Granger, Anthony: 🇮🇪 Ireland: TG4 Confirms Junior Eurovision 2021 Participation (brit angol nyelven). Eurovoix, 2021. február 9.

További információk

  • Írország profilja a junioreurovision.tv-n
Sablon:Junior Eurovíziós országok
  • m
  • v
  • sz
A Junior Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő országok
Aktív EBU-tagországok (17)
Inaktív EBU-tagországok (23)
Már nem létező EBU-tagországok (1)
Debütálását tervezte, de nem indult el (3)
Lehetséges jövőbeni EBU-tagországok (3)
A vastag betűs országok legalább egyszer győztek már a dalfesztiválon.
Sablon:Írország a Junior Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Írország a Junior Eurovíziós Dalfesztiválokon
Előadók
  • 2015: Aimee Banks
  • 2016: Zena Donnelly
  • 2017: Muireann McDonnell
  • 2018: Taylor Hynes
  • 2019: Anna Kearney
  • 2021: Maiú Levi Lawlor
  • 2022: Sophie Lennon
  • 2023: Jessica McKean
Dalok
  • 2015: Réalta na Mara
  • 2016: Bríce ar Bhríce
  • 2017: Súile Glasa
  • 2018: IOU
  • 2019: Banshee
  • 2021: Saor
  • 2022: Solas
  • 2023: Aisling
  • eurovízió Eurovízió portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap